2011. augusztus 10., szerda

A Kilencedik Doktor


Színész: Christopher Eccleston
Időszak: 2005-2005
Első feltűnés: 01x01 Rose – A próbababák támadása
Utolsó feltűnés: 01x13 The Parting of the Ways – Csata után találkozunk

Kilencedik Doktor a sorozat visszatérését jelentette a képernyőkre 2005-ben, és egyben a kezdetét az Új Who-nak - ahogy azt a fanok hívják – majd’ 16 év kihagyás után. Sok rajongónak ő lett az első Doktora, kinek sikere elsősorban az új stáb és Christopher Eccleston tehetségének köszönhető. Az első epizódban és később is csak homályos utalások vannak a közelmúltjára, és csak sejthetjük, hogy nem régen regenerálódott, habár ismeretlen körülmények között. Magyarországon is vele kezdődött a sorozat vetítése, habár minden féle előzetes beharangozás vagy ismertetés nélkül. Gondolom több magyar Doctor Who nézővel együtt fogalmam sem volt, hogy tényleg voltak előző Doktorok a Kilencedik előtt, és hogy ez a világon leghosszabb sci-fi sorozatának újjáéledése.

Személyiség: Mint karakter, a Kilencedik Doktor kevésbé volt központi hős, mint inkább az, aki társait és másokat bátorított arra, hogy helyesen cselekedjenek. Azokkal, akikkel találkozik, gyakran említik úgy, mint az embert, aki jobbá tette őket (főleg Jack kapitány). Ezt a tehetségét, intelligenciáját és a szerzett tudását első sorban arra használta, hogy másokat inspiráljon és bátorítson a fenyegetésekkel szemben, amikkel találkoznak. Kevés volt azon alkalmak száma, mikor maga vette kezébe a dolgok irányítását, és a döntő pillanatban akkor is sokszor volt képtelen cselekedni. Az embereket gyakran hívta „bolond majmoknak”. Több korábbi inkarnációjával ellentétben, nem riadt vissza a fegyverek használatától.

Például a 01x05 World War Three – A harmadik világháború c. részben rakétát lőtt ki a Downing Streetre, hogy elpusztítsa az ott lévő Slitheen családot, megakadályozva a Föld pusztulását). Ennek ellenére, a 01x13 Parting of the Ways – Csata után találkozunkban nem tudta megtenni a döntő lépést és elpusztítani a Dalekeket a Földdel együtt.

A Kilencedik Doktor északi akcentussal beszélt, és mikor erre Rose rákérdez, csak azt válaszolja, hogy sok bolygónak van északja. Gyakori mondása volt a „Fantasztikus!”, mind ironikusan, mind szó szerinti értelemben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése