Leírások

A TARDIS

A Doktor időgépe a TARDIS (Time And Relative Dimension In Space, Térben A Relatív Dimenzió és Idő-Sík), egy belül nagyobb, mint kívül szerkezet, amely Kaméleon Áramköre révén képes a környezetéhez alkalmazkodni. 1963-ban az áramkör meghibásodott, azóta egy 50-es évekbeli kék színű, angol rendőrségi telefonfülke alakjában fixálódott. A TARDIS sokkal nagyobb belül, mint kívül, mivel a belseje külön dimenzióban helyezkedik el. A TARDIS maga is egyfajta élőlény és eléggé rejtélyes szimbiotikus kapcsolatban van a Doktorral (pl. minden idegen nyelvű beszédet, írást lefordít és közvetlenül a Doktor és utasa agyába sugároz). Habár általában időgépnek hívják, valójában a TARDIS elsősorban űrhajóként funkcionál, mely képes az Idő Örvénybe materializálódni, és ott folytatni repülését. Amikor a kívánt időponthoz ér, a TARDIS dematerializálódik az Örvényből, és landol a kiválasztott bolygón, a kívánt időben. A Doktor regenerációjától eltérően a TARDIS landolása mindig ugyanúgy zajlik: először gyenge szél támad, amikor megjelenik a tér-idő fékek miatt keletkező nyikorgó, turbina szerű hang, egyre hangosabban, ezután kb. 2 méter magasságban egy kis villogó sárgás fény jelenik meg, lassan az egész telefonfülke halványan előkerül, végül a tetején villogó sárga lámpa lekapcsol, és abbamarad a nyikorgás. Lehetetlen minden tulajdonságát lejegyezni, hiszen néha már maguk az alkotók se tudják, hogy mi mindenre képes.

A TARDIS szinte végtelen, több különböző része van, ilyen pl.: a Doktor ruhatára, a régebbi epizódokból az uszoda, a galéria (rejtett pótáramkörök), valamint a néha végeláthatatlan labirintus és még rengeteg szoba. Egyesek szerint a TARDIS nem végtelen, hanem gazdája és utasa akarata szerint alakítja belsejét. A Doktor rengeteg alkalommal tesz említést a TARDIS mivoltjára, többször megemlítette, hogy "a TARDIS-okat nem építik, hanem tenyésztik". A TARDIS oly szoros kapcsolatban van az őt irányító Idő Úrral, hogy ha gazdája elhalálozik, az időgép is lassan elpusztul (lásd: Turn Left).

A sorozat folyamán a Doktort kereső csapatok, társaságok, vagy intézetek szinte mindig a TARDIS alapján találták meg. Donna például mikor meg akarta találni a doktort, nagyapjának, Wilfrednek is szólt, hogy ha lát egy repülő kék rendőrségi fülkét az égen, egyből szóljon neki (bár Wilf ezt valami helyi szlengnek vélte). A TARDIS-t még rengeteg alkalommal írják le hasonlóan, de megesik, mikor tréfás utalásokat tesznek nem földi eredetére. Ezek közül talán a legpontosabb a Pompeiben tartózkodó Szibilla testvériség (Pompei lángjai) leírása: „A legendás kék fülke. Egy fából készült templom, mely a viharok, a tűz és az árulás idején jelenik meg.”

Változások:
  • Kívül: A TARDIS a sorozat első részeiben a hivatalos kék fülke volt, a bal ajtón a feliratos ablak, melynek kinyitásával hozzá lehetett férni a telefonhoz, másik oldalán egy "St.John Ambulance" logo. A negyedik Doktor idején eltűnt ez a logo. Régen az ajtó feletti felirat (Police -public call- box) eredetileg kék alapon sárga volt, a nyolcadik Doktor idején fekete alapon lett sárga, a feliratot kivilágították, valamint kicserélték a zárat, hogy egy speciális Gallifrey-i kulcskártya nyissa az ajtókat. A kilencedik Doktornál már a kék sötétebb árnyalatát használták, a fülke talpa kopott volt. A tizedik doktornál az ablakokat változtatták meg: egy ablakot hat részre osztottak(felül három, alul három). Az ablakon a felső háromból a középső, az alsó három egységből a két oldalsó kicsit durvább, valamint enyhén színezett volt. Ezen kívül a fülke ismét új színt kapott, a kék sokkal sötétebb árnyalatát. A tizenegyedik Doktornál a fülke oldalai szélesebbek lettek, falai szépen mintázottak, színe világosabb, mint az első Doktor idején. A hat részre osztott ablakokon felül az összes, alul a középső részeket sötétebb üveggel rakták ki, az ablakot tartó keret pedig fehér lett. Végül a St. John Ambulance logo is visszakerült rá.
  • Belül: A TARDIS eleinte egy fehér falú, nyolcszög alapú szoba volt kör motívumokkal. Közepén egy kb. 130 cm magas, hatszög alapú fehér irányító konzol volt, annak közepén pedig egy vörös, átlátszó henger alakú egység mozgott fel-le. Ez volt az időrotor. A konzolon színes kapcsolók, karok, képernyők sorakoztak. Ehhez a teremhez tartozott az idő-hajtómű terme, az uszoda, a galéria, a ruhatár és a hálószobák. Ez az alak a hetedik Doktorig nem változott. Megesett, hogy a negyedik Doktor néha a TARDIS mozaikos ódon fából készült irányító termét használta, de nem változott sok dolog. A nyolcadik Doktor TARDIS-ában a vörös konzol körül vas oszlopok voltak, az ajtók fölött a Gallifrey címer volt, valamint a konzolból kiszerelték a képernyőt, ami egy láncon lóg le, az idő rotor pedig a plafonig ér. A kilencedik és tizedik Doktor TARDIS-ába átvitték az amerikai ötleteket. A kupola alakú teremben rácsos padló vezet a bejárattól fel a kör alakú emelvényig, amit már nyolc oszlop övez. Középen a kör alakú, leginkább gombára emlékeztető konzolból kékes, zöldes fény árad, egy vas keret osztja hat részre(a tizedik Doktor ezt azzal magyarázta, hogy a gépet hat pilótára tervezték). A konzol teteje és a plafonig érő, zöld idő rotor között egy forgó rész van, ehhez van rögzítve a szürke keretes LCD képernyő, amit egy kék ábrát mutat idegen feliratokkal és mozgó ábrákkal(valószínűleg ó-Gallifrey nyelven). Bár a barna rozsdás falakon több száz hatszög alakú lámpácska helyezkedik el, a terem elég sötét volt, csak a kék-zöld fény foszforeszkált. Az "Elszökött menyasszony" epizódtól kezdve lesz a terem kivilágítva. A kör alakú emelvényen egy szakadt ülés van majdnem pontosan a bejárattal szemben. A tizenegyedik Doktor TARDIS-a egy kisebb előtérrel kezdődik. Az ajtó felett egy téglalap alakú ablak van, amin a Gallifrey címer díszeleg. Az ablakon át fény szűrődik be (valószínűleg abból a dimenzióból, ahol a TARDIS részei helyezkednek el. Az előtérből két irányba vezet lépcső. Az egyik felfelé, a TARDIS konzoljához vezet, a másik lefelé, egy ezüst színű kráter szerű helységbe, ahova az idő rotor alja is leér. Ezt a helyet csak az idő rotor világítja meg. A felfelé vezető lépcső a TARDIS ismét hatszög alakú irányító pultjához vezet. A padló átlátszó, a helységet korlátok veszik körül. Az idő rotor itt egy szépen megformált csúcsos üvegcső kék fényárban, bár ezt eltakarja egy fém rács. A konzolon forgó gömb alakú kapcsolók, üveglapos, Gallifrey mintás egységek, ahol gombok vannak felsorakoztatva, a plafonról pedig egy barna monitort lehet lecsúsztatni. A konzol egyik oldalából pedig indokolatlanul egy fonográf alkatrésze áll ki. Az üléssel egy vonalban a TARDIS narancssárga falán egy hatalmas kör alakú képernyő található. A konzol emelvényről három lépcső vezet tovább. Kettő felfelé a könyvtárba, illetve az idő-hajtóműhöz, egy pedig lefelé.

Születése: A Doktor soha nem mesélt egy TARDIS születéséről, egyedül az ötödik évadban (The Lodger). A leendő TARDIS eredetileg egy hatalmas kerekded űrhajóra emlékeztető szerkezet, egy formázatlan Időhajtómű. Időhajtómű terme a tipikus TARDIS sémára épül, így rendelkezik időrotorral, és egy konzollal, amit valójában az időrotor tart meg, mivel nincs talpazata. A konzol négy részre tagolódik, a terem pedig egy fejlettebb érzékelés szűrős technológiát használ, mely nem csak álcáz, hanem az emlékeket is átírja. Ha a hajó még félkész, és pilóta nélkül marad, akkor egy vészhelyzeti program lép érvénybe, mely köteles bármi áron újraindítani a hajtóművet, és -akár erőszakkal- új, hozzáértő pilótát találni. Az "Albérlő" című epizódban egy eltévedt Időhajtómű telepedett egy házra, és megpróbálta újraindítani magát, közben 17 embert megölt, mert nem voltak megfelelő pilótát.

Felszerelés: A TARDIS már a kezdetektől fogva tárháza volt a humoros, bizarr, vagy éppen haszontalan funkcióknak, ketyeréknek, s a közel 48 éves sorozat újabb és újabb dolgokat pakolt bele. Célszerű először elemezni a TARDIS belsejének dimenziójából kivezető ajtót, vagyis magát a fülkét. Maga a transzcendens dimenzió technika megkönnyíti az idő utazást, hiszen nem egy végeláthatatlan biomechanikus élőlényt gyömöszölnek át az Idő Örvényen, hanem egyetlen kabint. Tulajdonképp az utazás olyan, mintha egy szobában egy univerzális teleportáló működne, mely kaput tud nyitni az univerzumban bárhová, s bármilyen korban. Többé kevésbé ez segíti elő az olyan kisebb baleseteket, mint a TARDIS a TARDIS-ban jelenséget, amikor maga a kijárat, a fülke a hozzácsatolt teremben, vagyis saját magában materializálódik. Magát a fülkét a Doktor állítása szerint extrapulátor pajzs védi, a fülke nem csak egy gömb alakú, golyóálló energiamezőben van (pl The Parting of the Ways), de rendelkezik saját lékörrel(pl. The runaway bridge), sőt saját gravitációja is van (pl. Day of the moon). Maga az irányító terem a benne elhelyezkedő konzol segítségével képes hologramot megjeleníteni bárhol a helységen belül, a konzol fontosabb kapcsolói kicsit nagyobbak, színesebbek, mint például a stabilizátorok, vagy esetleg a kézifék. Repüléshez természetesen van egy kisebb képernyő, ahol dátumot, koordinátákat lehet beállítani, időutazásnál, de egyszerű térbeli repülésnél is a három fontosabb kapcsoló az örvény-hurok, a vektor-követő, és a dimenzionális stabilizátor (Attack of the Graske). Az Idő Örvényben való utazásnál megeshet, hogy a TARDIS egyik útjáról visszatérő korábbi önmagával találkozik, ezek pedig jó eséllyel ütköznek össze, ami jobb esetben paradoxonhoz vezet, rosszabbik esetben -mint a 10. Doktor idején- egy fekete lyukat kreál az Idő Örvényben, mely "akár akkora is lehet, mint Belgium". Az ilyen balesetek elkerülése végett lett kialakítva az időpajzs, így a TARDIS korábbi/leendő változatai Idő örvénybeli találkozásuk esetén lepattannak egymásról. Ezek a pajzsok nem térben és időben is védik a hajót, de kikapcsolása esetén nem csak a fülke szenvedhet komoly károkat, hanem annak testvérdimenziójába, a konzol terembe is bejuthatnak dolgok, így törte át a 10. Doktor kupolás TARDIS-ának falát a Titanic űrhajó. Ha mégis áttörik a falat, a pilóta ezt meg tudja akadályozni, az ilyen alkalmakra van egy tekerhető kar, mellyel képes visszaállítani a TARDIS sérüléseit, az utasokon kívül a TARDIS konzol terme tesz időutazást egészen addig a pontig, míg a TARDIS még sértetlen. Az időgép tervezésekor felmerült a probléma, hogy a világegyetem élőlényei nem tudhatnak angolul, így a TARDIS rendelkezik egy kétirányú, még feliratot is értelmező egyetemes fordítóval is, ezt azonban könnyű leterhelni, ha például az illetőnek az anyanyelvén mondanak valamit, akkor a fordító visszafordítja angolra a mondatot. A TARDIS legfontosabb kellékeként az időrotornak nem csak az időutazás örömeit, és a repülő kék fülkét köszönhetjük, ez gyakorlatilag a TARDIS agya. A TARDIS fel van szerelve balesetekre is, karambol esetén például oxigén maszkok hullanak ki a plafonból, ha az illető el akarja rejteni TARDIS-át, akkor 1 másodperccel szinkronon kívüli állapotba hozni, hogy a fülke eltűnjön. De legegyszerűbb a kulcsokkal lezárni, ilyenkor a hengerzár és a pajzs is védi a fülke bejáratát, a tetején található lámpa pedig kettőt villan és csipog, mint egy gépkocsi.

Kaméleon technológia

A Gallifrey álcázó technológiák összessége. Hasznos technológia, mégis csak a TARDIS-okban találni hasonlót. Ismert alkalmazások: A Kaméleon áramkör, mely beméri az adott időpontot, és bolygót, s tudása révén a megjelenő TARDIS fülke már az ottani/akkori kultúra szerint egy nagyjából a fülke méretének megfelelő tárgy alakjában fog materializálódni(pl. Ha az ókori Görögországban jelenik meg, egy korinthoszi oszlop alakját veszi fel). A Doktor TARDIS-ában ez az áramkör egy "végleges meghibásodás" miatt már nem üzemel, bár negyedik inkarnációja próbálta már megjavítani, de a helyzet csak rosszabb lett, mivel a nyílt utcán, helytelen időben egy zongorává alakult, épp egy kiborg támadás idején. Másik alkalommal a Doktor-Donna metakrízis után a félig időlord Donna mondja neki, hogy miképpen tudná megszerelni. A Kaméleon sisak egy ezüstszínű szerkezet csatlakoztatva a TARDIS vezérlőpulthoz. A sisaknak egy nyúlványa van, amibe a Gallifrey zsebóra illeszkedik. Ez a nyúlvány az Idő Lord homlokánál helyezkedik el. A szerkezeten át a TARDIS Kaméleon íve átírja a használója DNS-ét emberire, jelentős fájdalommal. Az átírás következményeképpen az Idő Lord nem emlékszik arra, hogy ki is ő, mi is ő. Legfeljebb álmaiban látja és hallja ezeket. Mindaddig a fejébe sugárzott hamis történetet hiszi valóságnak, amíg a zsebórát ki nem nyitja.

Gallifrey zsebóra


A Kaméleon technológiához tartozó tudat tároló egység. Látszólag egy szépen megmintázott zsebóra, de a TARDIS-ban található Kaméleon sisak egy része. Az Idő Lord használhatja vész esetén, hogy elrejtőzzön. Természetesen nem úgy működik mint egy pendrive. Az órából néha képes üzenni, beszélni, ha eljött az idő, vagy ha szükség van rá. Azonban nem tud mindig konkrét dolgokat mondani, mivel az abban tárolt adathalmaz minden tartalmaz, amit az aktuális Idő Úr tett, érzett, vagy gondolt. Mikor a Doktor óráját egy diák, Tim kinyitja, az azt kéri, bújtassa el. Ugyanakkor képeket mutat dalekokról és azt mondja valakiről, "bár csak visszajönne". Az ilyen órákat az Idő Lordok érzékelés-szűrővel is ellátták, így az öntudatlan test nem tudja véletlenül, vagy magától kinyitni, míg valaki nem juttatja ezt eszébe, mivel akkor kikapcsol a szűrő. A kinyitás során a regenerációnál ismert arany színű gáz szivárog ki az órából a testbe. A Doktor a "Human Nature" és a "The Family of Blood" című részekben használta. Az Utópia című epizódok úgy tudtuk, a tudat csak az eredeti testébe képes visszaszállni, a Mesternek például csak az óra maradt meg, majd egy Yana nevű professzor találta meg. A Mester ebben mentette meg tudatát, így sikerült elrejtőznie az Idő Urak elől az Időháború alatt, miután feltámasztását követően megtagadta a harcot, és gyávaságból megfutamodott.

Érzékelés-szűrő

A Doctor Who világának sokat használt találmánya. Nagyjából a pszichikus papír szintjén van. Működése gyerekesen egyszerű: Az illető hiába hallja, látja a tárgyat, vagy a személyt, az agya érzékeli, mégse képes felismerni, hogy mi is az. Ennek következtében az alany hiába néz közvetlenül rá a tárgyra, az olyan, mintha a szeme sarkából látná. Persze ez az informálatlan személyeken működik. Aki tudja, mit keres (hogy néz ki, milyen a színe, szaga, stb.), azon ez általában nem használ. A Ki vagy, Dokiban ezt használták a Gallifrey zsebóránál, az ötödik évadban egy rab ellátta ilyennel az egyik ajtót Amy Pond házában, és nagyon valószínű hogy a TARDIS is el van látva érzékelés-szűrővel, ezzel magyarázható, hogy London egyetlen lakójának se tűnik fel, mikor egy hangosan nyikorgó kék telefonfülke tűnik elő a semmiből. A Torchwood 3 is használja ezt, a járdába épített csapóajtós lift is érzékelés-szűrős. A Torchwood első epizódja szerint ezt azzal érik el, hogy a tárgyat térben és időben fixálják, majd szinkronon kívül kerül, mint mikor a Doktor egy másodperces késleltetésbe hozza TARDIS-át az univerzumhoz képest, így az gyakorlatilag eltűnik.

Kordolán jel(Cordolane signal)

A sorozat folyamán eddig egyszer jelent meg(Szontár hadművelet). Főleg idegen háborúkban, katonai célokra használják. A jel irritálja a rezet, ami ennek hatására megduzzad, így a fegyverekben az alkatrészek, vagy éppen a réz töltények elakadnak, így a fegyver működésképtelenné válik.

A Doktor felszerelése

A Doktor sose hord fegyvert, nem bánt senkit, de mindig nála van a szonikus csavarhúzója, és a hipnotikus papír, melynek segítségével, bárhova bejuthat. Bár előfordult már olyan is, hogy hipnotikus papírja felmondta a szolgálatot. Persze a ballon kabát zsebeiben más érdekes dolog is rejtőzik, mint például a felhúzható játék egér, sztetoszkóp, banán, és pár hasonló gyümölcs, ezen kívül "Zeusz Dugaszok", kalapok, szemüvegek, egy kis sárga műanyag vízipisztoly, a negyedik doktor idejéből néha-néha a zselécukorka, 3D szemüveg, Gallifrey zsebóra, és egy kártyalap.

A szonikus csavarhúzó

A szonikus csavarhúzó már a második doktor idején létezett. Az első verzió(Mark I) egy cserélhető fejes villogó lámpa volt. A harmadik Doktor uralkodása alatt jelent meg a második változat(Mark II), egy ezüst színű toll alakú szerkezet, tetején egy teljesen vörös vasgyűrűvel. A szerkezet alját benyomva zümmögő hangot adott ki. Ez a negyedk Doktor regenerációja után eltűnt a sorozatból. Az amerikai filmben hetedik Doktor csavarhúzója(Mark III) annyiban változott, hogy a tetején a kis fémgyűrű is ezüst színű lett, csupán a belsejében található három - a csavarhúzó nyeléhez csatlakozó- kis lemez maradt vörös.
A kilencedik Doktor szonikus csavarhúzója(Mark IV) teljesen új design volt. Toll nagyságú ezüst nyelű szerkezet kék fejjel. Két gomb helyezkedett el a markolaton az egyik magát a csavarhúzót működtette, a másikkal ki lehetett tolni a fejét ami kb. 5 cm-el hosszabbította meg a csavarhúzót.
A csavarhúzó fejét négy vékonyka pillér tartja helyén, ezek közt futnak felfelé a benne elhelyezkedő drótok. A fej kitolásával a csavarhúzó belsejének jelentős része láthatóvá válik, a fej és a nyél között átlátszó burkolat mögött fut két egymásra csavart fekete vezeték. A nyele mindkét oldalán egy kis ezüst színű gyűrűben végződik, ezek között egy (korábban drapp)szürkés, kirepedezett markolat van. Három gomb foglal helyet rajta: Az egyik gomb fel-le tologatásával lehet a csavarhúzó fejét állítani, a másik kettővel be lehet kapcsolni. Mivel mindkét gomb egy kapcsolóhoz tartozik, az alsó csukott, a felső nyitott állapotban képes beüzemelni az eszközt. Ez az újjáépítésnél eltűnt, így a bekapcs. gomb is a csavarhúzó fejével együtt változtatta helyét. A negyedik verzió hangja is kicsit változott. A tizedik Doktor is ezt a csavarhúzót használta kisebb változtatásokkal(Mark V). Ezt azonban a Smith and Jones epizódban egy röntgen gép "tuningolásánál" kiégette, majd eldobta. Ezután Marthához egy szinte ugyanolyan csavarhúzóval tért vissza, bár ezen is voltak apró újítások.
Ez a tizenegyedik Doktor kezében semmisült meg, mikor 6 km-es körzetben túltöltött minden elektromos berendezést, hogy odahívja az Atraxi-t. Ezután a regenerálódott TARDIS adott ki a vezérlőpultból egy jóval méretesebb csavarhúzót(Mark VI). Az új szonikus akkora, mint az ötödik verzió kitolt fejjel. A markolata fehér, egy arany színű burkolatban végződik. A fehér markolatot és a mozgó alkatrészeket egy vastag fekete gyűrű választja el, itt helyezkednek el a gombok. Teteje négy összecsukott vas karomban végződik, ezek között egy zöld lámpa helyezkedik el, mely tulajdonképpen végigfut a csavarhúzó belsejében, mint egyfajta gerinc. Az egyik markolaton elhelyezett gomb megnyomásával a karmok kinyílnak és a csavarhúzó feje megemelkedik. Az új verzió hangján is változtattak. Fontos megjegyezni, hogy a csavarhúzó sokkal intelligensebb, mint elődjei, hogyha szétesik, vagy eltörik, akkor a nyélben megmaradt lámpa elkezd villogni és zümmögni, ha érzékeli a letört részt, megpróbálja megjavítani magát.
Magának a szerkezetnek a sorozat folyamán csupán két szabályhoz kell igazodnia:

  • A Doktor ellenzi az erőszak bármilyen formáját (kivétel a 3. és a 9. Doktor), így a szerkezet konkrétan emberi szövetben, emberben, vagy egyéb élőlényekben nem tehet kárt.
  • A szerkezet legfeljebb fémre, gépekre, vagy egyéb mesterséges tárgyra van hatással, így például fára hatástalan, kivéve ha annak a részecskéi közti kötést egyenként fel nem oldja.
River Song a Doktortól fogja kapni a szonikus csavarhúzót. Erről nem tudni, melyik Doktor fegyvere lesz, de feje kéken világít, van rajta egy TARDIS hívó gomb. Ennek a verziónak két beállítása van: vörös és kék fénnyel jelzi a funkciókat. A Doktor River Song halála után sokáig gondolkodik, hogy mentse meg, így bele épített egy szerkezetet, ami megőrzi az agyhullámait. A Doktor számtalan kalandja során találkozott olyan emberekkel, akiknek szintén voltak szonikus fegyvereik: Jack Harkness kapitány szonikus marokpisztolya a The Empty Child című epizódban; Judoon szonikus analizátor; a Forest of the Dead epizódban a River Song professzornőnek egy jövőbeli, kétfunkciós szonikus csavarhúzója van; a Partners in Crime epizódban pedig egy rejtélyes asszony egy szonikus tollal próbálja likvidálni a Doktort és útitársát, Donnát. Ő maga adta Sarah Jane Smith-nek a szonikus ajakrúzst (The Sarah Jane Adventures). Fő ellensége, a Mester a szonikus csavarhúzó úgymond "gonosz változatával", a lézer csavarhúzóval támad.

Hipnotikus papír

Egyszerű, ám rejtélyes találmány. Közönséges megtépázott papír darab, amin mindenki azt látja, amit akar, vagy amit mondanak róla. Ennek segítségével a Doktor szinte mindenhová bejuthat. Egyes intézményekben, mint a Torchwood-ban a tudósokat, és őröket kiképzik ennek kivédésére. Ezen szemfényvesztést azonban kiképzés nélkül is ki lehet védeni, ez az illető agykapacitástól, kreativitásától függ. Megesett, hogy a Doktor a kis fekete tokban megbújó cetlivel próbálta elhitetni, hogy ő valójában Sir John Smith, Shakespeare csak az üres papírt látta, míg Martha Dr. Martha Jonest látott rajta.

K-9

Teljes megnevezése hármas jelű K-kilences (K-9 mark III). A Doktor szuper intelligens robot kutyája. Tulajdonképp egy kutyára emlékeztető számítógép. A Doktor állítása szerint az 5000. évben szerezte. A negyedik Doktor "uralkodása" alatt jelent meg a sorozatban, majd korábbi útitársának, Sarah Jane Smith-nek ajándékozta. A K-9-es képes analizálni, védelmezni, beszélni, egyenleteket megfejteni, sőt, a Doktor előszeretettel sakkozott vele (habár többször kikapott a bádog kutyától). Maga a gép valószínűleg három keréken közlekedik, kutya kinézetű, vannak fülei, farka (melyek igazából antennák), a két szeme között - ami valójában egy teljes képernyő - van egy tapadó korongra emlékeztető antenna szerű analizátor, amit meg tud hosszabbítani, és képes elemezni vagy számítógépekre csatlakozni. Az orra helyén van egy kicsúsztatható lézerfegyver, mely sokszor a Doktor segítségére volt. Miután a Doktor elküldi K-9-et Sarah Jane-nek, csak egy Doctor Who mellékágban, a K-9 and Company-ben látni. Később, 2007-ben a Ki vagy Doki? "Osztálytalálkozó" című epizódjában ismét megjelenik, de régi alakja már merül és könnyen elromlik, végül magával együtt felrobbantja a krillitánokat. Sarah Jane ezután egy újabb modellt kap a Doktortól (K-9 Mark IV), a régi emlékeivel, aki feltűnik még a "The Sarah Jane Adventures" mellékágban is, bár rövid időre, mivel a sorozat nagy részén keresztül egy fekete lyukat kell felügyelnie. Később, mikor Sarah Jane komputere, Mr. Smith megbolondul, ő segít az asszonynak. Ezután újra eltűnik egy időre, végül a Doctor Who - "Journey's End" című részben visszatér, és megadja a TARDIS-nak a koordinátákat. Ezután végül egy epizódban -ahol a Doctor Who és a Sarah Jane Adventures ismét találkozik- ismét felbukkan, és segít a Doktornak, hogy Sarah barátaival kiszabaduljanak a másodpercből, és megmentsék Sarah Jane-t a Szélhámostól. Jelenünkben ez az utolsó szereplése, ezután egy utópisztikus világban, a majdani Földön jelenik meg, mikor egy elszabadult házi Idő-Örvény manipuláló lézer Griffin professzor otthonába sugározza, ahol megmenti a férfit, és az ott tartózkodó három gyereket a Jicksen harcosnak nevezett teknősszerű lényektől. Ezzel együtt azonban felrobbantja magát, ezután a Starkey nevű fiú kelti életre, és bár a kissé amnéziás robot kutya eleinte haza akar jutni, inkább használja új képességeit, hogy segítse a fiút az idegenek elleni harcban. K-9 teljesen új alakot kap, három lábra támasztott egység, sokkal kidolgozottabb, mint elődje, képes repülni, és képes úgy érzeni mint egy ember.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése